Nekünk nyugaton nem adatik meg hogy egy jógi oldalán tanuljunk, aki bevezet a transzcendentális meditáció misztikumába. Néha azt gondolom, hogy errefelé gyermetegnek,leküzdendőnek, vagy vágyálomnak gondolják az emberek azokat a dolgokat, melyeket az Inception-ban láttak. Valahogy nem akarunk befelé figyelni.
Itt van ez a sok nyüzsgés, az "élet veleje", a káosz, a kapcsolódások, a problémák amiket nap mint nap meg kell oldanunk. Robotikus. Mechanikus. Álomtalan. Mélységét vesztett.
Én ezt érzem sokszor.
De ha egy kicsit leülök, és nem a múlton rágódok, és a jövőn agyalok. Nem gyártok képzeteket, hanem elfogadom az összes folyamatot ami létezik, akkor hirtelen valami kitágul.
Nem tudom megmondani mi. De érzed azt, hogy a falak, a bezárt ajtók a legnagyobb illúziók ezen a világon. És hogy legbelül, itt nagyon közel, önmagadban kell legelőször felismerni, lépni, csinálni a dolgokat.
Úgy gondolom Az Úton is sokaknak lehet efféle szabadság élménye. Belelátsz magadba, kinyitod a szemed és minden mássá változik.
Amikor bicikli túráztam, megismertem azt a rejtélyes kifejezést a valóságban, amit holtpontnak neveznek. (Milyen sokan nem is tudják mi ez, mert még soha nem élték át.)
Ez az a pillanat, percek, órák,amikor tudod, hogy amit a saját erődnek HISZEL, abból mindent felhasználtál, és nincs tovább. (Így a legtöbben itt megállnak. Megjegyzem: Valószínűleg, ha egyedül bicikliztem volna, én is ezt tettem volna. De ha csapatban vagy, fogaskerék vagy, nem állhatsz meg, mert mindenkit hátráltatnál.)
Szóval azt hiszed itt a vég, az izmaid tropák, nagyon fáradt, szomjas, éhes vagy. Begörcsölt a hasad, már órák óta tűz a nap, és több kilométeres emelkedő következik. Könnyezel, imádkozol, káromkodsz, dühöngsz, ki hogyan, mikor hogyan éli meg.
Szóval itt a vég, és tényleg az. De most jön a csel: Megéled ezt a fajta halált. ÉS NEM ÁLLSZ MEG. Mész tovább, hiszen ez is természetes. A kisgyerek is megkapja az első egyesét, és azt hiszi összedőlt a világ, pedig az ugyanúgy megy tovább.
Van egy pillanat, amikor a lelked átveszi az irányítást az egész tested felett, és mintha E.T. ülne a kerékpárod kosarában, felemelkedsz.
A halálod pillanatában egyszer csak újjászületsz. Ugyan az vagy testben, egy gyenge, éhes, fáradt, beteg ; de már más minőségben érzed ugyanezt az érzést.
Számomra olyan ez mintha megfordulna a világ. Mintha már te lennél a bicikli és valaki más hajtana téged. Mintha nem te utaznád körbe a világot, hanem egy helyben ülnél a bringádon, és a föld elkezdene mozogni alattad.
Hirtelen máshová kezdesz el figyelni. Észreveszed a színeket, a formákat, a vibrálást a tájban, a társaidban. Érzed az erőt, ami árad köztetek. Nátha dalra fakadsz, mosolyra, és Megéled a Pillanatot.
Szeretet Meditáció. Én így hívom az ilyet. Szinte magától jön az olyan nehéz helyzetek után, amelyek nem gyűrtek le.
Ahogy elkezdhetném a lélekbeli készülést: figyelni, nem ítélni, elfogadni, mindent megTENNI, szeretni. :) Ennyi csak.
