Kezdet

Sziasztok!

Életemben először egy biciklitúrán hallottam az El Camino-ról. "Az Út ahol a hétköznapokban is csodák történnek". Körülbelül ekkor töltöttem be a 18-at. Az azóta eltelt 3 év alatt elképzelhetetlennek hitt helyekről hallottam a spanyolországi zarándoklatról. Ha könyvesboltban jártam, ha csak sétáltam a városban, egy-egy felirat, jelkép, vagy csak egy megérzés eszembe juttatta az utat, ahol nem mindennapi dolgokat tapasztaltak meg a vándorlók. Amikor Erdélyben jártam Gelencén, egy nagyon régi kolostorba tévedtem, ahol Szent Jakab apostol történetét meséli el a karzat freskója, már amennyi megmaradt belőle. Több könyvet úgy kezdtem el olvasni, hogy nem is tudtam erről fog szólni. Olyan emberekről tudtam meg, hogy voltak az Úton, akikről nem is gondoltam volna. Legtöbben életük legjobb élményének tartják. Aztán tavaly egyre több ember beszélt nekem arról a vágyról, hogy eljusson oda, és végigjárja.

Az internet tele van Caminós blogokkal, klubbokkal, fényképekkel. Voltak akik végigjárták, és nagyon pozitív élményeket mesélnek el. És vannak azok, akik hallottak róla. Ezek az emberek szinte egytől egyig eljátszottak azzal a gondolattal:" Mi lenne ha én is?" Van akik kifejezetten vágynak is rá, érzik a hívását, van akik csupán érdeklődnek, vannak akik már tervezik is, elkezdenek készülni rá, de mégsem indulnak el sohasem.

Nagyon sokáig gondolkoztam azon, hogy indítsak-e egy újabb Caminós blogot. Az, hogy végül 2011 hajnalán elindult a blog, annak a tömeges emberi tulajdonságnak köszönhető, hogy szeretnénk valamit, de tenni már nem teszünk érte. Van aki lebeszéli magát, van aki fél, van akinek másfajta korlátokkal kell szembe néznie. De egy dologban mégis egyeznek ezek az emberek: elfelejtették hogy a reális világ mellett létezik egy nem reális világ is. Hogy vannak intuíciók, megérzések, amelyek bölcsebbek, mint az emberi érzelmek, vagy észérvek. Látszólag élnek egy reális világban, de alszanak a mélyebb rétegekben. Én őket nevezném ébren alvóknak.

Elgondolkoztam azon, hogy miért akar olyan sok ember például Bungee Jumpingolni? Úgy gondolom, vannak azok, akik nem félnek saját maguktól: ugranak, ha megfordul a fejükben; és nem ugranak ha nem szeretnének. És vannak az ébrenalvók, akik a hétköznapi életüket hazugságban élik: nem mondják ki, amit ki akarnak; nem teszik meg amit tudják, hogy meg kéne: és ezután hogy eltereljék a figyelmüket saját gyávaságuktól, megmagyarázzák maguknak és szeretteiknek, hogy miért is jobb így. Na ezek vágynak az ugrásra, de soha nem teszik meg. És Te, hogy vagy az életeddel, hogy vagy El Caminoval?